Újra elkezdenének embereket telepíteni
a nagyvárosokba, beton közé, hogy "kezelhetőbbek legyenek". Aki teheti,
ódzkodjon a megapoliszoktól, még akkor is, ha egy új, csábító
szocpolprogram üti fel a fejét. Az Orbán Viktor által újra visszahozandó
szocpolprogram nem szolgálna más célt, minthogy az embereket ismét a
nyomorító és életet szürkítő beton közé tuszkolják, mindezt a pénz
segítségével, avagy az olcsó lakásokkal.
A „Planet under pressure”
(magyarul: nyomás alatt lévő bolygó) nevű szervezet által kiadott
nyilatkozat szerint több tudós is úgy gondolja, hogy a globális
népességnövekedés lassítása vagy „kezelése” érdekében sűrűbben lakott
városokra van szükség. Akinek eddig kételyei lettek volna az elit tervét
illetően, amit a modernkori Mein Kampf, az ENSZ 21-es Napirendje
(Agenda 21) is nyíltan megfogalmaz, az jobb ha megfontolja mit is
jelentenek ezek a bolygónk hataloméhes vezetőinek szájából elhangzó
javaslatok.
Az MSNBC cikkében a világ népességéről szólva, az egyik tudós a következőket nyilatkozta:
„Természetesen nem akarjuk, hogy csak úgy bárhol mászkáljanak a vidéken. A földet a természetnek akarjuk megőrizni, ezért kell nekik szorosan egymás mellett élniük.”
Amennyiben kitartanak tervük mellett, hogy a népet megavárosokba zárják, az elit nyilván tisztában van vele, hogy előbb-utóbb falakra, magas, erős falakra is szükségük lesz, hogy az embereket ott tarthassák és irányíthatóak legyenek.
A „Planet under Pressure” egyik mérnök munkatársa, Michail Fragkias, az MSNBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy „a (népességnövekedés) kezelésének kulcsa a sűrűbben lakott városokban rejlik.”
A NASA és az UNEP által közösen rendezett konferencia, az ENSZ idén júniusban megrendezésre kerülő Rio+20 Fenntartható Fejlődés konferenciáját is megelőzve szorgalmazta a sűrűn lakott városok kialakítását a népességnövekedés kezelésére.
„A városok vertikális, nem pedig horizontális terjeszkedése, sokkal előnyösebb és kevésbé káros megoldás lenne a környezet számára,” mondta Fragkias.
Aki egy kicsit is ismeri a történelmet, tudja, hogy az emberek mesterséges nagyvárosokba történő bezsúfolása nem új keletű ötlet. Hitlertől Ceauşescu-ig több példát is felhozhatunk a múltból. A történelemből az is kiderül, mi történik ezekkel a tömegekkel az idő előrehaladtával.
A „Planet under Pressure” szervezői arra alapozzák kiáltványukat, hogy az emberiség az úgynevezett Antropocén korba lépett, amikor a föld geológiai és meteorológiai folyamatait nem a természetes körülmények, hanem elsősorban az ember viselkedése határozza meg. Martin Rees, egy ezzel a koncepcióval foglalkozó weboldalt idézve, a következőket nyilatkozta a konferencián:
„Ez az évszázad különleges a föld történelmében. Ez az első alkalom, hogy egy faj, a miénk, tartja a kezében a bolygó jövőjét,” írta az AFP hírügynökség. „Egy új geológiai kort találtunk fel: ez az Antropocén kor.”
A kijelentés kísértetiesen hasonlít egy másik tudós, Philip Cafaro elgondolására, aki ennek az új kornak a nevében a népesség komoly csökkentésére szólít fel:
„A tudósok szerint az emberiség megnövekedett igényei és ezeknek a földre kifejtett hatásai egy új korszakot vezetnek be: az Antropocén korszakot. A föld erőforrásainak ilyen önző és destruktív kisajátítását kizárólag fajközi népirtásnak minősíthetjük.”
„Az ember szaporodásának megállítása mindenképpen elengedhetetlen (de nem elegendő) feltétele a globális klímaváltozás katasztrofájának megakadályozására. Igazából a föld népességének jelentős csökkentésére lehet szükség, hogy ezt elérjük.”
A kompakt, emberekkel zsúfolásig megrakott városok kialakítása az ENSZ népességcsökkentési tervének fontos része. A megálmodott megavárosokban az emberek természetesen a modern és kényelmes RFID technológiát is élvezhetik majd, ezzel is megkönnyítve saját irányításukat. A világ többi részét, a „vidéket”, ahogy az MSNBC-nek nyilatkozó tudós mondta, az elit számára tartanák fenn.

Forrás: Infowars.com
Maradj falun, fogd a kapát és légy önellátó! Vannak a televízióba
önellátásról szóló műsorok, mondjuk a LifeNetwork-on. Kövesd azokat a
javaslatokat, nem piszkos munka!
Kövess minket Facebookon is!
Kattints ide:
Kattints ide:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése